Ciprus látnivalói - Kakopetria
2011. augusztus 06. írta: Írországi Utazók

Ciprus látnivalói - Kakopetria

 

Kicsit sok volt mostanában a kánikula - hát igen ebbe is bele lehet unni - így tegnap délután felmentünk a Troodos-ra. 1900 méter felett csak hűvösebb van (ahol a Mount Olympos van). Meglepetésünkre ott sem volt túl hideg - 23-27 fok de ez is kellemes felüdülést jelentett a 35-40 fokok után. Néha még hidegnek is tűnt:)Már korábban is jártunk a Troodos-on - akkor Omodosban - most viszont Kakopetria volt az úticél. Már korábban olvastam róla az útikönyvben, hogy egy szuper hely és ez beigazolódott tegnap.



Kakopetria tulajdonképpen egy kis falu, csak 667m magasságban, 1200 lakosa van és vannak még, akik Nicosiából gyakran kilátogatnak ide. Igazából egy utcájáról híres, amit tradícionális stílusban felújítottak. Gyönyörű kőházak, faerkélyek, virágok cserepekben. Meseszép hely, kis kutak, amiből forrásvíz csobog. Egy felújított vízimalom, amiben hotelt és éttermet rendeztek be.

Szerencsére nincs olyan turistás jellege, mint Omodosnak, viszont az éttermek árai elég magasak, abszolót turistákra kiélezettek.



Van egy helyes kis templom is a településen - Metamorfosis Church - ami apró, de aranyos. Az utcán barangolva rábukkantunk a borgyártásról szóló kis kiállításra is, amiből kiderült, hogy itt Cipruson már augusztus végén elkezdődik a szüret és november végéig tart, a metszés pedig januárban zajlik, amikor otthon még tombol a tél:)

Szerencsénk volt, mert éppen sziesztaidőben értünk oda és az utcán nem sok ember járkált, zavartalanul lehetett sétálgatni és fényképezni. 



Kakopetria mellett még felmentünk a csúcsra, a Mount Olympos-ra, ami Ciprus legmagasabb helye - 1952m. Egy angol radarállomás "üzemel" a tetején, ezért a kilátásból nemsok minden marad, csak a nagy golflabda alakú radarok. Szerintem nem igazán érdemes ide felvezetni. Ahelyett inkább megéri túrázni egyet a Troodos resort közelében fekvő túraútvonalak egyikén. Mi úgy döntöttünk, hogy inkább majd ősszel és tavasszal túrázunk. Most még túl meleg van hozzá.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ciprusi-utazok.blog.hu/api/trackback/id/tr253130322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása