Ciprus februárban - figyelem szép képek
2014. február 10. írta: Ciprusi Utazók

Ciprus februárban - figyelem szép képek

Ebben az évben sokkal szárazabb a telünk, mint máskor. Tavaly például sokkal több eső esett, amire egyébként szükség lenne, mert nyáron hatalmas szárazság és vízhiány lesz, ha ez így folytatódik. Az idő egyre jobb, sok a napsütés már februárban. A pulcsis szezon megkezdődött, ami azt jelenti, hogy nem igazán kell már kabát, ha napközben sétálunk a gyerkőccel. 

Az öltözködés nagyon változó, a helyiek (elsősorban ciprusiak) még téli ruhákban járkálnak, míg a turisták már rövidnadrágban és pólóban (ezt azért még mi is enyhe túlzásnak tartjuk). Esténként még hűvös van és fűteni kell, de délelőtt, amint kisüt a nap nagyon jó idő van. Ez a mostani februári időjárás a magyarországi április végének felel meg.

A képeket a hétvégén készítettük Paphoson:

IMG_1642.JPGA tenger már ilyenkor is szép kék (meg általában mindig)

 

IMG_1643.JPG

IMG_1644.JPGCiprus a nyugalom és a béke szigete, még turisták nélkül

IMG_1645.JPGMár nyilnak a tavaszi virágok is, ilyekor még szép zöld a sziget. Később nem lesz ez igy.

IMG_1647.JPGA paphosi tengerpart még kihalt

IMG_1649.JPGA napozókat nem lehet megállitani, február ide vagy oda, barnulni kell :)

IMG_1641.JPG

IMG_1646.JPGImádom a mediterrán kerteket

Autóbérlés Cipruson >>

Szálláshelyek Cipruson

A bejegyzés trackback címe:

https://ciprusi-utazok.blog.hu/api/trackback/id/tr625808417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.