Esőben ne utazz a Liszt Ferenc reptérről
2014. május 21. írta: Ciprusi Utazók

Esőben ne utazz a Liszt Ferenc reptérről

Igen, jól olvastátok a bejegyzés címét, nem javaslom senkinek, hogy esőben utazzon Wizzairrel a Liszt Ferenc reptérről. Ha mégis, akkor érdemes vagy gumicsizmát beszerezni vagy gumicsónakot is bepakolni a kézipoggyászba. 

Nos, az történt, hogy pont múlt hét csütörtökön a nagy otthoni esőzés idején utaztunk vissza Ciprusra és olyasmi történt, amit még gyakori repülős útjaink során nem tapasztaltunk még soha, pedig megfordultunk már pár reptéren a világban. 

Ugye mostmár a Wizzair is előszeretettel használja a "karámot" az utas beszállításokhoz, ha esik, ha fúj, bizony mindenkinek ki kell sétálni. Nagyon esett az eső (amivel még nem is lenne gond), fújt a szél és bokáig érő víz volt mindenütt. Kis tavaszi topámkámban, csak úgy lépegettem a nagy vízben, Gábor Conversét sem kímélte az időjárás. Egyedül a kis N-nek volt szerencséje, mert ő a kocsijában ült kényelmesen (milyen jó a 2 éveseknek). Bosszankodtunk is eleget. Utastársaink között volt aki elcsúszott a vízben, volt, aki a cipőjét ürítgette. 

A hab a tortán egy reptéri alkalmazott volt, aki a "hangár" bejáratától nem messze állt és röhögött (nem szeretem ezt a szót, de pozítívabb kifejezéssel nem tudok róla nyilatkozni), hogy mekkora vizen kell átkelni az utazóknak. Persze ő és a reptér többi alkalmazottja se tett semmit. Legalább egy pallót lerakhattak volna, vagy elvezetik a vizet vagy a nem igazán olcsó repjegy mellé gumicsizmát is osztogathattak volna. Sok kisgyerekes család volt, ahol a gyerekeket úgy kellett felemelgetni, hogy nem legyenek térdig vizesek a közel 3 órás repülőút előtt vagy mások a kerekes bőröndöt húzgálták a vízben. Felháborító volt az egész! Hiába a méregdrága (megjegyzem üres duty free shopok) a csilivili terminálban, az esővel még ők sem tudnak boldogulni.

Kedves Liszt Ferenc reptér, én egy ilyet szeretnék legközelebbre :)

karlie-flat-wellies-wellingtons-knee-high-rain-boots-red-spot-p301-5135_zoom.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ciprusi-utazok.blog.hu/api/trackback/id/tr776191173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása