Karácsony Cipruson
2012. december 18. írta: Ciprusi Utazók

Karácsony Cipruson

Bejegyzés alcíme...

ciprusi karácsony.jpg

Ez a karácsony lesz az első karácsonyunk Cipruson. Nagyon fura lesz hó, fagy, jég és fenyőfa nélkül ünnepelni, de pont ezért lesz érdekes a mostani ünnep. Szerencsére a szüleimmel és kicsi fiunkkal (neki ez lesz az első karácsonya) együtt ünneplünk itt Cipruson, de azért én mindenképpen szeretnék jobban megismerkedni a helyi karácsonyi szokásokkal is.

Azt már észrevettük október végén is, amikor még strandpapucsban és nyári ruhában jártunk, hogy az üzletek hangszóróiból már bömböltek a populáris karácsonyi dalok és karácsonyi díszeket már meg is lehetett vásárolni. A narancs- és pálmafákra karácsonyi fények kerültek. Az alábbi képen látszik, hogyan is néz ki a decemberi tengerpart, hiszen leszámítva a téli záporokat, még mindig szép az idő:

IMG_6799.JPG

Nos, hogyan is ünneplik itt a szigeten a karácsonyt. Egy igazi nagy családi ünnep, itt egyébként is nagyon fontosak a családi kötelékek, tehát ilyenkor is összetart a nagy ciprusi család. A kandallókban 12 napig ég a tűz és az egész sziget 12 napig ünnepli a karácsonyt. A régi hagyomány szerint a tűz távol tartja a manókat (görög nevük: kallikantzaroi) is, akik mindenféle rosszaságot csinálnak az ünnep 12 napja alatt. Úgy védekeznek még ellenük, hogy bazsalikomot csokorba kötnek, azt felaggatják egy keresztre majd egy kis szenteltvízzel meghintik és ezt a keresztet körbehordozzák az egész házban, ez is segít távol tartani a rossz manókat.

Melomakarona

A ciprusiak az egész ünnep alatt énekelnek, táncolnak, ajándékokat osztanak szét a család apraja-nagyjának. A karácsonyfa a legtöbb helyen műfenyő, ami sokszor nem zöld, hanem rózsaszín vagy lila, hát igen - ízlések és pofonok :) Mi azért maradunk a kis cserepes tujánál, ami majd karácsony után a kertünket fogja díszíteni, de szóba jöhet még a házunk kertjében álló olajfa is.

December 24-én gyerekek házról-házra járnak és karácsonyi énekeket (kalanda) énekelnek, ha tetszett az ottlakóknak az ének, akkor édességet és szárított gyümölcsöt kapnak jutalomként. A ciprusi mikulás - Szent Bazil/Ayios Vasilis január elsején érkezik a gyerekekhez és ő hozza az ajándékokat. Az azt megelőző nap egy szelet vasilopita süteményt és egy pohár bort tesznek a karácsonyfa alá. A hagyomány szerint ezt elfogyasztja a ciprusi mikulás és utána a fa alá teszi az ajándékokat. Újév napján a család felvág egy vasilopita kalácsot és az, aki megtalálja az abba helyezett érmét az igazán szerencsés lesz az új évben. Január 6-án, vízkeresztkor ér véget egyébként az ünneplés.

Su Lin's almond shortbread

Észre lehet venni, hogy az üzletekben már hetek óta nagy bevásárlások folynak, főleg az áruházak húsrészlegénél, a hentesnél még számot is kell húzni, hogy sorra kerüljön az ember. Ami nem is baj, mert a ciprusiak nagyon türelmetlenek, igazi mediterrán emberek és ők aztán nem szeretnek sorban állni :)

Az ünneplés középpontjában természetesen itt is a karácsonyi ételek állnak. Milyen karácsonyi ételeket készítenek a ciprusiak?

Töltött pulyka nagyon népszerű, mint a világ más országaiban is. A szuvla karácsonykor sem maradhat el, akik esetleg nem ismerik azok kedvéért elmondom, hogy ez olyan, mint a híres szuvlaki, csak nagyobb darab húsokat (szárnyas, sertés, bárány) húznak fel egy hatalmas nyársa és faszenes grillen sütik meg. Kedvelt karácsonyi étel még a borsóval elkészített csirke- vagy sertéshús is - ciprusi nevén kotopoulo me bizeli. A ciprusiak is igen édesszájúak ilyenkor karácsony táján, tehát a finom sütik sem maradhatnak ki az ünnepi menüből.

Ezek közül a legkedveltebbek közé tartozik a kourabiedes, ami nem más mint mandulás süti sok-sok porcukorral borítva; a melomakarona fahéjjal és naranccsal ízesített sütemény mézbe mártva valamint a finika (diós sütemény). Utoljára, de nem utolsó sorban az egyik legfontosabb karácsonyi finomság a Christopsomo azaz Krisztus kenyér, amit Ciprusszerte karácsony este fogyasztanak (kalácsszerű sütemény sok-sok mazsolával, dióval készítenek). 40 napos böjtölés után jól is esik a ciprusiaknak az a sok finomság bár a család női tagjai nem unatkoznak karácsony előtt, mint ahogy más országban sem, ugyanis kemény munkával készítik el a hatalmas mennyiségű karácsonyi ételt, ez Cipruson nem a fogyókúra ideje.

Greek Christmas Bread

A gránátalma szintén egy tipikus karácsonyi gyümölcs, amit díszítésre használnak, de szívesen el is fogyasztják ilyenkor. Mint sok más aprómagvas gyümölcs a termékenység, a bőség szimbóluma és egynesen Aphroditének, a szerelem istennőjének tulajdonítják.

Ehhez a sok finom ételhez és ünnepléshez általában 20 fok és napsütés is járul, sok turista napozik még a tengerparton ilyenkor is, a bátrabbak még a tengerben is megmártóznak, míg a ciprusiak már téli kabátban és hótaposókban járnak. :)

Kala Christougenna, kellemes karácsonyi ünnepeket mindenkinek innen Ciprusról!

Pomegranate

A bejegyzés trackback címe:

https://ciprusi-utazok.blog.hu/api/trackback/id/tr204971703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása